Karácsony Tamás a magyar kortárs építésztársadalom emblematikus alakja, akinek kimagasló építészeti tevékenységét már 36 éves korában Ybl Miklós-díjjal tüntették ki, és akinek életében az alkotói tevékenysége mellett az építészeti oktatás is központi szerepet tölt be. Építészeti oktatóként jelenléte évtizedeken keresztül a BME Középülettervezési Tanszékéhez kapcsolódott. Két alkalommal is az Év oktatójának választották a hallgatók megítélése alapján. 2021 óta a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Kar Design Tanszékén elindult képzés meghatározó egyénisége, az Építész Stúdió egyetemi docense. Személyes konzultációi legendásak, nyitottsága, bravúros rajzi képessége és a különböző felvetések iránti nyitottsága számos fiatal építészt indított el sikeresen a pályáján. Konzultációi mellett tevékenysége opponensként és diplomabizottsági tagként is jelentős, évtizedek óta Győrtől Debrecenig aktívan támogatja a különböző építészképzések munkáját. Szakmai jelenléte különböző tervtanácsok munkájában is hozzájárul a magyar kortárs építészet színvonalának emeléséhez. Karácsony Tamás építészete gazdag, összetett, inspiráló: a veszprémi Dubniczay-palota (tervezőtársak:

Klobusovszki Péter és Kern Orsolya, 1998-2006), az esztergomi Mindszenty tornacsarnok (tervezőtársak: Janesch Péter, 1992-2002) vagy a 2016-ban Pakson átadott Deák ház / Szeniczey Kúria, (tervezőtárs: Kern Orsolya, Boór András 2001-2016) – hogy csak pár középületet emeljünk ki a gazdag életműből – pontosan artikulálja tervezői attitűdjét. Az épített örökség iránti érzékenység és a kortárs építészeti gondolatok magabiztos egyensúlyt alkotnak épületeiben, amihez az innovatív technológiai felvetések szépen szervesülnek. A Janesch Péterrel Perbálra tervezett magánmegbízásból, szűk büdzséből létrejött Gyerekotthon (1993-2000) és az elmúlt évtizedben tanítványa, Kemes Balázs által vezetett téralakító építészeti táborok szociális érzékenységéről adnak tanúbizonyságot. A leírtakon túl Karácsony Tamásnak arra a személyiségvonására tartjuk fontosnak felhívni a figyelmet,

hogy tevékenységét, aktív jelenlétét jellemzően szerényen végzi az építészeti közösségek vagy egy alkotás létrejöttének érdekében. A Kotsis Iván érem odaítélése Karácsony Tamásnak ezért nemcsak

eddig tevékenységeinek elismerését jelentené, hanem egyben reflektorfényt vetne a szerény és csendes alkotói attitűd értékességére. Mindezekért mély meggyőződéssel ajánljuk a Kotsis Iván érem odaítélő bizottságának szíves figyelmébe Karácsony Tamás személyét.

 

Somogyi Krisztina PhD egyetemi docens

Széchenyi István Egyetem Design Tanszék

 

Balázs Mihály DLA egyetemi tanár

BME ÉDI vezetője

 

Sugár Péter DLA egyetemi tanár

BME Lakóépülettervezési Tanszék

 

Szabó Levente DLA egyetemi tanár

BME Középülettervezési Tanszék vezetője

 

Szívből gratulálunk az elismeréshez - AHA

 

Örülök, hogy ajánlásunk elérte a célját, hiszen ma itt állunk a Kotsis-érem átadó ünnepségén és Tamásnak örülünk.

A mai nap célja azonban más, mint az ajánlásé. Ezért hiányérzetem volt.

Hiányérzetem volt, mert Tamás jellegében más, mint a fenti írás, amely egyfajta jól bevezetett rendben, megszokott ívben akarja megrajzolni egy alkotó életútját. Tamásnak nem ez a konstrukciója: inkább skiccelni kellene, sziporkákból, erőteljes gondolat esszenciákból mozaikosan felépíteni azt a karaktert, amilyen ő.

Ha sziporkázni nem is fogok, de mivel ez az alkalom most nemcsak róla, hanem neki és az ünnepre összegyűlteknek is szól, szeretnék megosztani 3 rövid élményt és egy gondolatot, amely bennem Tamáshoz kapcsolódik. Ezeknek közös témája az állandó utazás.

 

_Tamás kiállítására készültünk 2007 tavaszán az N&n galériában, de közben éppen leadása is volt, nagyon dolgozott. Kezdtünk kifutni az időből a rajzok válogatásával. Akkor a Logodi utcában volt az irodája, a Reimholz Péter által tervezett házban, én meg az Attila úton lakom, így hát mindig munka után jött le, hogy haladjunk a kiállítás kitalálásával. Egyik este a megbeszélt találkozóról igen sokat késett, ezért felhívam úgy este 10 óra felé, hogy jön-e, várjam-e? „Mindjárt indulok mondta, bocsi.” Meg is érkezett éjfél felé – kiderült, hogy Esztergomból jött vissza.

 

_2016-ban a KÖZÉP 70 jubileumi eseményekre készülve, a közösség és terek témában kiírt konferenciára Tamás egy olyan képsorral reagált, ami a napi útját mutatta meg Esztergomból a BME-re. Az érvelés a terek hibrid jellegéről szólt, arról, ahogy ma egymásba folynak publikus és privát terek. Így például azt a kérdést tette fel, hogy milyen térben van valaki az autójában ülve? Állóképek sorozatából egészen különleges módon váltott át a felvetés síkból a térbe, az egyediből az általánosba. Egy fontos kérdés volt végül a közönségben a felvetéséhez: Hogyan tudott fotózni vezetés közben? „Vonattal jöttem.” Ez okozott nagy derültséget.

 

_Győrben a Design Tanszéken, ahol együtt tanítunk, az egyik MA-s építész hallgatónk gyerekotthonokról készíti a kutatását, diploma témának is ezt szeretné választani. Kérdeztem tőle, hogy Tamással beszélt-e már a Perbáli Gyerekotthonról. Meglepődött, mert sokféle jó példát nézegettek, de Tamás a saját épületével, mint jó példával magától nem hozakodott elő. Pár hete megkérdeztem a hallgatót, hogy rákérdezett-e Tamásnál az épületre: „Beültünk az autóba és elmentünk megnézni” – mondta a fiatal építész ragyogó szemmel, majd fél órán keresztül az élményéről beszélt.

 

Tamást úgy 20 éve ismerem, élete számomra állandó utazás, amelyet az építészeti iránti elköteleződés? kíváncsiság? szerelem? mozgat. Legyen az virtuális séta Olaszországban Gio Ponti nyomában, vagy ingázás – most éppen Budapest és Győr között – de mindig mozgásban van benne valami. A Kotsis Iván-érem odaítélése napján kívánom Neki és mindannyiunknak – kollégáknak, barátoknak és építészhallgatóknak– , hogy még nagyon sokáig utazzunk Tamással együtt tovább.

 

Somogyi Krisztina

Budapest, 2022.12.16.