Amikor beléptem ebbe a terembe és először megláttam ezeket a csodálatos képeket a falon, rögtön azt mondtam Simonffy Márta elnök asszonynak, hogy végre egy normális kiállítás! Szép, nagyméretű, csodálatos kompozíciójú, színes képek, amik, betöltik ezt az amúgy nem túl elegáns formájú teret. Betöltik, és megtöltik térrel, amit mi építészek szeretünk kisajátítani magunknak, mondván az építészet a téralkotás művészete. Nekünk építészeknek a teret kell minden igyekezetünkkel, tudásunkkal, eszközünkkel szolgálnunk és rendeznünk. Mert az építészet nem más, mint a TÉR-ALKOTÁS-MŰVÉSZETE és ebben a mondatban minden szó külön-külön is fontos és egyik sem nélkülözhető.
Hiszen az építészetet nem lehet a falakba bezárni. Az építészet nem homlokzattervezés. Az építészet a térről szól. A tér, ami a körülöttünk lévő környezetet jelenti, beleértve akár a köztereket, lakótereket, intézményi tereket és a belső tereket, egyszóval a teljes világot.
A másik fontos fogalom a Tér-Alkotás- Művészete kifejezésben az „alkotás”. Nekünk építészeknek alkotó embereknek kell lennünk. Az építészet nem verbális műfaj. Az építészet teremtés. Az „arche” szó etimológiai magyarázata szerint egyszerre jelenti az eredetet, mint kiindulópontot, és a teremtést, ami minden további változás, beavatkozás, fejlődés meghatározója.
A harmadik fogalom pedig művészet. Természetesen az elmúlt korok és társadalmi rendszerek során sokat változott a művészet eredeti jelentése, sőt magának a civilizációnak a viszonya a művészetekhez. Ezért azt, hogy mi a művészet, igazából meghatározni nem lehet, csak eldönteni. De az biztos, hogy olyan valami, ami értéket, jót és szépet kell, hogy jelentsen.
Az antik filozófusoktól, Platontól kezdve egészen Hegelig, sokan tartják az építészetet minden művészet közül az elsőművészetnek, ami életünket és egyetemes civilizációnkat leginkább meghatározza, és eredetét tekintve szorosan összefonódik minden minőség forrásával, az isteni abszolútummal. Ha ezt nem így gondolnánk, – különösen mi építészek – akkor ellentmondásba kerülnénk az „érték” és „minőség” fogalmával és egészen egyszerűen hiteltelenné válna, mind az, amit tervezünk és építünk.
De nekünk építészeknek van egy igen nagy problémánk és nehézségünk. Azt a művészi alkotást, a „Tér-Alkotás-Művészetét”, amit mi művelünk, nem tudjuk bárhol és bármikor előadni, láthatóvá és hozzáférhetővé tenni. Nekünk ehhez (sajnos, vagy nem sajnos) közvetítő médiumokra van szükségünk. Olyan társ művészekre, akik segítenek ezt a művészi élményt közzé tenni, érzékeltetni, láttatni. Ehhez pedig a lejobb és legalkalmasabb társ művészet a képzőművészet. Ti, kedves jelenlévő festőművészek, grafikusok, képzőművészek.
Hiszen, ha a képzőművészek, amikor láthatóvá teszik és láttatják velünk az épített tereket, akkor igazából nem magát a teret, a környezetet igyekeznek láthatóvá tenni, hanem valójába azt a helyet, aminek lelke, aurája, atmoszférája van. A modern ember számára a hely elveszítette semmi mással fel nem cserélhető, konkrét minőségi valóságát. Korunk térszemlélete túlságosan elvont, általános, csupán mennyiségi értelmezésű. Semleges tér, amely pusztán a funkcionális igényeknek megfelelően tetszőlegesen mérhető, szabható, függetlenül a hely sajátosságaitól, anyagi valóságától. A térrel ellentétben azonban a hely konkrét minőségi valóság. Hamvas Béla szerint „A tér és a hely között az a különbség, hogy a térnek száma, a helynek arca van. A tér mindig geometriai ábra. A hely mindig festmény és rajz, és nincs belőle több, mint az az egy. A helynek nemcsak fizikája, hanem metafizikája is van és nemcsak látvány, hanem géniusz." Vagyis a képzőművész, amikor egy teret megörökít, akkor valójában inverz módon abból a képi világból indul ki, amit a két dimenzióra korlátott művészetük lehetővé tesz számukra. Keretek, rámák közé szorítja művészi ambícióit és a világnak egy részéből a keretek által kimetsz egy felületet és azon belül egy nagyon szigorú és következetes kompozíciós rendet csinál. Értelmes struktúrát visz valami struktúrálatlanba, ezáltal segít láttatni, érzékeltetni a körülöttünk lévő tereket, környezetünket, egyszóval a világot.
Az itt látható festmények, tehát olyan képi megjelenítései, belső kifejeződései (imaginációja) egy-egy építészeti térnek, melyek az architectura lényegét ragadják meg. Az emberek életérzését, jól-létét, vagy rosszul-létét városhatárokon belül és kívül. Mindenekelőtt a viszonyulásunkat a környezetünkhöz, és ebből a szempontból akár mindegy is, hogy valóságos téri környezetben járunk, vagy „csupán” a képi megjelenítését látjuk a körülöttünk lévő világnak. Ezért vagyunk hát olyan közeli társművésze egymáshoz építészek és képzőművészek. Ezért fontos annyira, hogy, megismerjük egymás művészi kifejezésmódját, gondolatait, alkotásait. Ezért fontos nagyon, hogy mi építészek ne csak ilyen gyönyörű kiállítás formájában fogadjuk be a képzőművészeti alkotásokat, hanem minél több teret és helyet biztosítsunk számukra, festőknek, szobrászoknak, üvegművészeknek, iparművészeknek saját építőművészetünkben is, hogy egy-egy építészeti tér valódi hellyé váljon.
Kérem, nyissák hát meg szemüket és szívüket az itt látható képek előtt, és tekintsék meg velünk közösen ezt a kiállítást.
2023.01.26
Krizsán András Dla a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke
Linkek a tartalomhoz.
Rövid link küldése e-mailben.
QR kód a tartalomhoz
